Bízik a Vidiben a Legia csatára és úgy érzi megtalálta a számítását új csapatánál

2015. augusztus 26. 21:27:11  nyomtatási kép
Tudott az angol Reading megkereséséről, de elutasította az ajánlatot, mert jól érzi magát Varsóban.

A Lech Poznań és a Videoton Európa Liga-selejtezőjének első meccse előtt elhangzott, hogy a székesfehérváriak korábbi gólkirálya, a varsói Legia csatára, Nikolics Nemanja szerint nem kétséges, ki lesz a párharc győztese; szerinte a lengyel bajnoki címvédő könnyedén bejut a csoportkörbe. Az első találkozó végeredménye őt igazolta, hiszen a magyar együttes idegenben 3-0-s vereséget szenvedett. Csütörtök következik a hazai visszavágó, de a magyar válogatott csatár némi meglepetésre most egész más hangnemben beszélt az esélyekről és a várakozásairól a polsatsport.pl oldalon.

Az első kérdés a saját Európa Liga-visszavágójukra vonatkozott, hiszen a varsói Legia az első meccset 1-0-ra megnyerte az ukrán Zorja Luhanszk ellen. Nikolics elmondta, hogy ennek ellenére nem szabad elbízniuk magukat.

– Az, hogy idegenben sikerült nyernünk, nem azt jelenti, hogy nem kell küzdenünk a visszavágón. A Zorja jó csapat, jó játékosokkal, ezért nem szabad lebecsülnünk őket, még akkor sem, ha mi játszunk hazai környezetben. Fontos, hogy végig mi irányítsuk a mérkőzést, és egyetlen percre se veszítsük el a megszerzett előnyt. Nagy esély kapujában vagyunk, de egy lépést már tettünk annak érdekében, hogy elérjük a célunkat. Remélem, hogy telt ház lesz, és a meccs után a szurkolókkal fogunk majd ünnepelni – kezdte Nikolics Nemanja.

Forrás: rangado.hu

címkék:  Bulvár
HETI TOPVIDEÓK
    HETI TOPHÍREK
      sortav
      sortav
      Hibás adatbáziskapcsolat.
      A hibás sor: select id,video_nev,video_kat,utolso,megnezve from video where oldalid='1' and felvive<'2019-05-24 05:23:47' order by felvive desc limit 0,30
      A hibaüzenet:Unknown column 'video_kat' in 'field list'