A két spanyol sztárklub miatt csúszhat a bajnoki rajt

M&S - Már 11 üzlet országszerte
2012. június 08. 16:45:00  nyomtatási kép
Szeretem a Samsonietot
Nem az eredetileg elfogadott menetrend szerint rendezik meg a Spanyol Szuperkupát, ez azonban boríthatja a bajnoki nyitányt is.

Az már biztos, nem augusztus 22-én és 29-én mérkőzik meg egymással a Barcelona és a Real a Spanyol Szuperkupáért, mivel mindkét klub úgy ítélte meg, ha 18-19-én kezdődik a bajnokság, az olimpia, a rövid vakáció, illetve a válogatott augusztus 15-i puerto ricoi fellépése miatt a játékosok túl lesznek terhelve és nem tudnak felkészülni rendesen az idény első El Clásicojára.

A felvetés jogos, hiszen ha csak a két évvel ezelőtti - Hercules elleni - hazai vereségre gondolunk, amikor előtte válogatott mérkőzés is volt, akkor érthető, ha nem akarja egyik klub sem, hogy fiaskóval és esetleges sérültekkel kezdje az idényt, ami megint csak hosszúnak ígérkezik.

Ebből adódóan nem elképzelhetetlen, hogy elmarad a 18-19-i nyitóforduló, amit vagy majd később pótolnak be, vagy egész egyszerűen tolódik a versenynaptár. Utóbbira van a kevesebb esély, mert ez aztán tényleg borít mindent amit eddig a szövetségben eltervezek.

(barcanoticias.blog.hu, Szentgyörgyi Ákos - foci24.com)
Európai góllövőlista
L. MessiBarcelona 32   46
Cristiano RonaldoReal Madrid 34   34
W. BonyVitesse 30   31
Z. IbrahimovicPSG 33   29
E. CavaniNapoli 34   29
R. FalcaoAtlético Madrid 33   28
G. PellFeyenoord 30   27
R. van PersieManchester United 38   26
S. KießlingBayer Leverkusen 34   25
R. LewandowskiBorussia Dortmund 31   24
részletes lista
Lapok a topligákban
C. SăpunaruReal Zaragoza 18    1    
Alejandro ArribasOsasuna 11    3    
D. GastaldelloSampdoria 14    2    
D. ContiCagliari 17    1    
Víctor SánchezEspanyol 17    1    
G. MedelSevilla 8    3    
AlexisGetafe 11    2    
FelipeSiena 11    2    
Ander HerreraAthletic Club 11    2    
Álvaro GonzálezReal Zaragoza 11    2    
részletes lista

FRISS HÍREK

FRISS VIDEÓK

TOP HÍREINK

sortav
sortav
sortav
sortav
Barcelona-bögre
sortav
NB I. 2012/2013
1. Győri ETO58     
2. Videoton51     
3. MTK Budapest48     
4. Honvéd48     
5. Debrecen46     
6. Ferencváros45     
7. Szombathelyi H…43     
8. Kecskeméti TE41     
9. Újpest38     
10. Diósgyőr37     
11. Paksi SE35     
12. Kaposvári Rákóczi33     
13. Pécsi MFC31     
14. Pápa27     
15. Siófok25     
16. Eger15     
részletes tabella     
NB II. Nyugat 2012/2013
1. Puskás FC67     
2. Kozármisleny SE58     
3. GYIRMÓT FC GYŐR53     
4. Zalaegerszegi TE49     
5. FC Ajka48     
6. FC Tatabánya47     
7. Soproni VSE43     
8. SZTK-ERIMA42     
9. Csákvári TK40     
10. Szombathelyi H…40     
11. Veszprém FC34     
12. BKV Előre SC30     
13. Győri ETO II25     
14. Kaposvári Rákó…23     
15. Baja17     
16. Paksi FC II13     
részletes tabella     
NB II. Kelet 2012/2013
1. Mezőkövesd-Zsóry55     
2. Vasas49     
3. Békéscsaba49     
4. Balmazújváros46     
5. Nyíregyháza Sp…43     
6. Szolnoki MÁV42     
7. Szeged 201141     
8. Honvéd II38     
9. FTC II38     
10. Újpest II38     
11. Cegléd37     
12. Putnok VSE35     
13. Orosháza33     
14. Kazincbarcika30     
15. Debrecen II27     
16. Dunakanyar-Vác22     
részletes tabella     
sortav
sortav


Premier LeaguePrimera DivisionSerie ABundesligaLigue 1EredivisieOTP Bank Liga
sortav
sortav
név:  jelszó: regisztráció