Eusébiót a portugálok edzőtáborából vitték kórházba

M&S - Már 11 üzlet országszerte
2012. június 24. 21:15:00  nyomtatási kép
Szeretem a Samsonietot

Kórházba került Eusébio, a korábbi futballsztár, aki éppen meglátogatta a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon hazája csapatát, az elődöntős portugál válogatottat.

A dél-európai ország szövetsége vasárnap azt közölte, hogy a 70 éves élő legenda szombaton betegnek érezte magát opalenicai edzőtáborban, ezért elővigyázatosságból a poznani kórházba szállították. A lengyel szervezők azt a tájékoztatást adták, hogy Eusébio vasárnap is kórházban marad, mert folytatódnak a vizsgálatok.

A Fekete Párducként is emlegetett Eusébiót december óta negyedszer kellett kórházba vinni, december közepén előbb kétoldali tüdőgyulladással, januárban pedig nyakfájdalmai miatt ápolták, majd magas vérnyomása miatt került klinikára.

Eusébio vezetésével a Benfica négyszer jutott BEK-döntőbe, ebből kettőt (1961, 1962) nyert meg, míg a portugál válogatottal bronzérmes volt az 1966-os világbajnokságon. A nemzeti együttesben 64-szer lépett pályára és 41 gólt szerzett. 1975-ben vonult vissza.

(mti, B. Nagy Zoltán - foci24.com)

címkék:  EURO2012  EB Hírek
Európai góllövőlista
L. MessiBarcelona 32   46
Cristiano RonaldoReal Madrid 34   34
W. BonyVitesse 30   31
Z. IbrahimovicPSG 33   29
E. CavaniNapoli 33   28
R. FalcaoAtlético Madrid 33   28
G. PellFeyenoord 30   27
S. KießlingBayer Leverkusen 34   25
R. van PersieManchester United 37   25
R. LewandowskiBorussia Dortmund 31   24
részletes lista
Lapok a topligákban
Alejandro ArribasOsasuna 11    3    
D. GastaldelloSampdoria 14    2    
D. ContiCagliari 17    1    
C. SăpunaruReal Zaragoza 17    1    
Víctor SánchezEspanyol 17    1    
G. MedelSevilla 8    3    
AlexisGetafe 11    2    
Ander HerreraAthletic Club 11    2    
Ignacio CamachoMálaga 14    1    
W. MubarakEspanyol 14    1    
részletes lista

FRISS HÍREK

FRISS VIDEÓK

TOP HÍREINK

sortav
sortav
sortav
sortav
Barcelona-bögre
sortav
NB I. 2012/2013
1. Győri ETO58     
2. Videoton51     
3. MTK Budapest48     
4. Honvéd48     
5. Debrecen46     
6. Ferencváros45     
7. Kecskeméti TE41     
8. Szombathelyi H…40     
9. Újpest38     
10. Diósgyőr37     
11. Paksi SE35     
12. Kaposvári Rákóczi33     
13. Pécsi MFC31     
14. Pápa27     
15. Siófok22     
16. Eger15     
részletes tabella     
NB II. Nyugat 2012/2013
1. Puskás FC67     
2. Kozármisleny SE58     
3. GYIRMÓT FC GYŐR53     
4. Zalaegerszegi TE49     
5. FC Ajka48     
6. FC Tatabánya44     
7. Soproni VSE43     
8. SZTK-ERIMA42     
9. Csákvári TK40     
10. Szombathelyi H…40     
11. Veszprém FC34     
12. BKV Előre SC30     
13. Győri ETO II25     
14. Kaposvári Rákó…23     
15. Baja17     
16. Paksi FC II13     
részletes tabella     
NB II. Kelet 2012/2013
1. Mezőkövesd-Zsóry55     
2. Vasas49     
3. Békéscsaba49     
4. Balmazújváros46     
5. Nyíregyháza Sp…43     
6. Szolnoki MÁV42     
7. Szeged 201141     
8. Honvéd II38     
9. FTC II38     
10. Újpest II38     
11. Cegléd37     
12. Putnok VSE35     
13. Orosháza33     
14. Kazincbarcika30     
15. Debrecen II27     
16. Dunakanyar-Vác22     
részletes tabella     
sortav
sortav


Premier LeaguePrimera DivisionSerie ABundesligaLigue 1EredivisieOTP Bank Liga
sortav
sortav
név:  jelszó: regisztráció