Két játékos szerződtetését tervezi még a Haladás vezetőedzője

M&S - Már 11 üzlet országszerte
2012. június 27. 18:15:00  nyomtatási kép
Szeretem a Samsonietot

Artner Tamás, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás vezetőedzője mindenképpen szeretne még egy védőt és egy középpályást, vagy támadót látni a csapatában, bár egyelőre kérdéses a legutóbb Cipruson futballozó Seper Ákos és a PMFC-nél élő szerződéssel rendelkező Andorka Péter leigazolása is.

„Egy hátvédet, emellett egy középpályást vagy támadót szívesen látnék még a Haladásban” – nyilatkozta Artner Tamás vezetőedző a haladas.hu-nak.

Egyelőre kérdéses a legutóbb Cipruson futballozó Seper Ákos jövője is, bár beleillene a szakmai elképzelésekbe:

„Ákos becsülettel edz, ugyanakkor az igazán mérvadó nem a tréning, hanem a maga mérkőzés. Úgyhogy magam is kíváncsi vagyok, milyen teljesítményre lesz képes az edzőmeccseken, utána már okosabb leszek. Most azt mondom: vélhetően a héten eldől a játékos sorsa. Az biztos, hogy beleillik a szakmai elképzeléseimbe, és ha megfelelően teljesít, szorgalmazom a szerződtetését” – mondta a 32 éves védőről Artner Tamás vezetőedző.

„Én azonban csak javaslatot tehetek egy játékos szerződtetésére, nem én döntök, hiszen a szakmai elképezésemnek összhangban kell lennie a tulajdonosok pénztárcájával is” – tette hozzá a szakvezető.

(haladas.hu, B. Nagy Zoltán - foci24.com)

címkék:  Magyar Foci  NB I.  Haladás
Európai góllövőlista
L. MessiBarcelona 32   46
Cristiano RonaldoReal Madrid 34   34
W. BonyVitesse 30   31
E. CavaniNapoli 33   28
R. FalcaoAtlético Madrid 33   28
G. PellFeyenoord 30   27
Z. IbrahimovicPSG 32   27
R. van PersieManchester United 37   25
A. FinnbogasonHeerenveen 32   24
S. KießlingBayer Leverkusen 33   24
részletes lista
Lapok a topligákban
Alejandro ArribasOsasuna 11    3    
D. GastaldelloSampdoria 14    2    
D. ContiCagliari 17    1    
C. SăpunaruReal Zaragoza 17    1    
Víctor SánchezEspanyol 17    1    
G. MedelSevilla 8    3    
AlexisGetafe 11    2    
Ander HerreraAthletic Club 11    2    
Ignacio CamachoMálaga 14    1    
W. MubarakEspanyol 14    1    
részletes lista

FRISS HÍREK

FRISS VIDEÓK

TOP HÍREINK

sortav
sortav
sortav
sortav
Barcelona-bögre
sortav
NB I. 2012/2013
1. Győri ETO58     
2. Videoton48     
3. MTK Budapest48     
4. Honvéd45     
5. Debrecen43     
6. Ferencváros42     
7. Kecskeméti TE41     
8. Szombathelyi H…37     
9. Újpest35     
10. Paksi SE35     
11. Diósgyőr34     
12. Kaposvári Rákóczi33     
13. Pécsi MFC31     
14. Pápa27     
15. Siófok19     
16. Eger15     
részletes tabella     
NB II. Nyugat 2012/2013
1. Puskás FC67     
2. Kozármisleny SE57     
3. GYIRMÓT FC GYŐR50     
4. Zalaegerszegi TE46     
5. FC Ajka45     
6. Soproni VSE43     
7. SZTK-ERIMA41     
8. FC Tatabánya41     
9. Csákvári TK40     
10. Szombathelyi H…40     
11. Veszprém FC31     
12. BKV Előre SC27     
13. Győri ETO II25     
14. Kaposvári Rákó…20     
15. Baja17     
16. Paksi FC II13     
részletes tabella     
NB II. Kelet 2012/2013
1. Mezőkövesd-Zsóry52     
2. Vasas49     
3. Békéscsaba48     
4. Balmazújváros45     
5. Szeged 201141     
6. Nyíregyháza Sp…40     
7. Szolnoki MÁV39     
8. Honvéd II38     
9. FTC II37     
10. Cegléd36     
11. Újpest II35     
12. Putnok VSE35     
13. Orosháza30     
14. Kazincbarcika29     
15. Debrecen II26     
16. Dunakanyar-Vác22     
részletes tabella     
sortav
sortav


Premier LeaguePrimera DivisionSerie ABundesligaLigue 1EredivisieOTP Bank Liga
sortav
sortav
név:  jelszó: regisztráció